Bátyám "kis"fiát kétszer látom egy évben: húsvétkor és karácsonykor. Na akkor viszont a teljes képernyőt betölti, tekintve 13 évesen közel 100 kg. Úgy rémlik csecsemő kora óta husi (ez politikailag korrekt kifejezés?), de miért is lenne soványabb, ha mama-papa is mázsa felett jár.

...és akkor belépett a házunkba december 28-án egy daliás srác. Azt se tudtam ki ő, és miért hozták magukkal a tesómék. Kellett pár másodperc mire rájöjjek, igen, ő az unokaöcsi. Alig vártam, hogy végre megtudjam, mi a csodától lett fele akkora mint locsoláskor volt, mert egy -10 kilós fogyásra nekem is szükségem lenne 

A csoda nem csoda, csak kifogott egy isteni tesitanárt, aki másképp értékel mint azt megszoktuk. Felmérte az osztályt, mindenkinek kiosztotta a célfeladatot, neki azt, hogy nulla helyett tizenkét darab szabályos fekvőtámaszt csináljon meg év végére. Elérhető. A srác úgy belelkesedett, hogy a fekvőtámaszok mellett, még anyu szobabringájára is felpattant, és ma már napi másfél órát teker rajta.

És a kaja?
Egyáltalán nem iszik üdítőt csakis vizet, plusz napi egy joghurt. Amikor 66 kg lett a 183 cm-éhez képest, mami kicsit beparázott, hogy anorexiás (tudtad pasiknál ez manorexiának is hívják?) és kijelentette, ha nem eszik tisztességesen akkor letiltja a sportról. A fegyelmezés bevált, a srác eszik és teker. Semmi pulzusmérő, semmit SPD cipő vagy klipsz, semmi táplálék kiegészítő...csak focit közvetítsenek közben sportcsatornán.

És mit teszek ilyenkor én, kellően fellelkesülve? Tegnap lecseréltem a bringámon a hátsó külső gumit, előkaptam a görgőm (ezzel a kis szerkezettel profi szobakerékpárt varázsolhatsz a bringádból - a terepgumit azért kellett lecserélni sima felületűre, mert nagyon zajos lenne vele a tekerés) és már csak azt kell kitalálnom melyik DVD-t teszem be a mai szobabringázáshoz.